Hol lehet panaszt tenni????

2013 április 24. | Szerző: |

Egy barátom, aki pályázott, meséli, hogy a pályázatokkal kapcsolatban semmilyen információt nem lehet szerezni.Fizikailag a Nemzeti Dohány Zrt. nem érhető el. Telefonjai egész nap nem kapcsolhatóak, a Pozsonyi úti címen soha nem tartózkodtak, az iskola utcai NFM intézményben található irodájuk pedig nem fogad ügyfelet. Információt szerezni a pályázatról illetve  jogi lépéseket gyakorlatilag teljesen lehetetlen véghez vinni jelen felállásban. Talán majd a 29. napon.

Bréking: közben egy kedves olvasóm egy másik telefonszámot ajánlott azoknak, akik esetleg nem érnék el a főtrafikosokat. Íme az ő levele:

Hallottam, hogy nem lehet telefonon elérni a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-t. Az interneten fent van egy másik publikus szám is, talán azon érdemesebb próbálkozni. +36-30-682-8111
Köszi!!!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bokor Julianna says:

    Ma délután XIV. kerület Erzsébet – Nagy Lajos sarkán elkapott minket az eső. Behúzodtam a gyerekkel eresz alá, de pillanatok alatt hatalmas vihar , felhőszakadás keletkezett. Mivel NEMZETI DOHÁNYBOLT mellett álltunk kénytelen voltam az üzletbe menekülni a 2,5 éves gyerekkel !!!!!! Ott az alkalmazott határozottan kitessékelt minket az üzletből a törvényre hivatkozva , hiába kértem , hogy a gyerekkel ne küldjön ki , de Ő hajthatatlan volt. Igy kénytelen voltam a viharba gyerekkel másik menedéket keresni! Szerencsére közelbe találtunk egy sörözöt ahol segítőkészek voltak és még az ott tartozkodoktól száraz ruhát , törölközöt is felajánlottak !!!( ami az előzőek után nagyon jól esett !!! ) A törvényeket én is ismerem be is tartom őket , de ugy gondolom vannak kivételes esetek mikor ilyen törvények megszegése nem főben járó bűn !!!!!!!! Ugy látszik már sok emberből hiányzik az emberség és a megértés amit nem törvényekben mérnek ! SZERETNÉM LÁTNI A TÖRVÉNY ALKOTÓJÁT UGYEN ABBAN A HELYZETBEN LÁTNI MINT AMIT ÉN MA ÁTÉLTEM !!!!!!!!!!!!!!!!

  2. György Babai says:

    Azt árja el nekem valaki hogy be megyek az öt éves fiammal a nemzeti dohànybóltba és kizavarnak.Könyörgöm hol élünk hagyam kint a gyerekemet Mert úgy gontolta valami idióta.Ez azért meredek egy egyedül élő és egyedül nevelő szülő nem tud dohànyterméket vàsàrólni Mert nem tud a gyereke nélkül menni.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Miről szól a Trafikmutyi blog?

Nagyon úgy fest, hogy szeretve tisztelt pártunk és kormányunk újabb hűbérbirtokokat osztogat – ezúttal a nemzeti dohányboltok formájában. A törvény szerint húsz évre kapnak koncessziót a szerencsés nyertesek, és náluk, csakis náluk lehet a jövőben cigihez, szivarhoz, dohányhoz jutni.

És hogy, hogy nem az új trafikosok többsége (tényleg, ezt még össze kéne számolni) a kormányzópárthoz köthető. Polgármesterek, azok gyerekei, anyósaik, apósaik, helyi notabilitások, ismert emberek, úgynevezett celebek.

A net tele van ellenőrizhető pletykákkal, infókkal. Hogy itt ki kapott trafik engedélyt, ott ki kapott trafik engedélyt. Rengeteg a sértődött vesztes ám még több az igazán érdekes nyertes. Senkit nem akarnék én megbántani, de örömmel venném, ha minél többen küldenétek ilyen “helyi érdekességeket”.

Addig is olvassátok, ami eddig megvan. És mivel dohányról van szó, köpni is ér!

Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!