Debreceni mutyi (folyt.)

2013 május 15. | Szerző: |

Itt egy friss debreceni cikk több szálról. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a debreceni nyertesk közt szerepel például Simon Imréné, az alsójózsai Kerekerdő Óvoda vezetője, valamint a lánya, Bednár (született Simon) Noémi is. A családfő Simon Imre, a józsai részönkormányzat nem képviselő taja, aki saját elmondása szerint az építőiparban igyekszik kamatoztatni tudását (erre mondták a helyi rossz nyelvek, hogy ő „építette” Somogyi Béla alpolgármester házát). Az óvodavezető és a leány 1-1 elárusítóhelyet nyert a mutyipályázaton.

Hm….

Címkék: , ,

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. gyreg says:

    Van aki tudja mikor hova kell feküdni..

  2. Zlatan says:

    Debrecen és még néhány nagy város nyertesei közt szerepel Lőrinczné Kucsma Enikő. Egész véletlenül Lőrincz László a Pannon kávé Kft ügyevzető igazgatója és véletlenül sok fideszes spanja van. Ki vannak tömve lóvéval már most is. A nő meg egy arogáns nagyképű önző ember. “Gratulálunk nekik!”


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Miről szól a Trafikmutyi blog?

Nagyon úgy fest, hogy szeretve tisztelt pártunk és kormányunk újabb hűbérbirtokokat osztogat – ezúttal a nemzeti dohányboltok formájában. A törvény szerint húsz évre kapnak koncessziót a szerencsés nyertesek, és náluk, csakis náluk lehet a jövőben cigihez, szivarhoz, dohányhoz jutni.

És hogy, hogy nem az új trafikosok többsége (tényleg, ezt még össze kéne számolni) a kormányzópárthoz köthető. Polgármesterek, azok gyerekei, anyósaik, apósaik, helyi notabilitások, ismert emberek, úgynevezett celebek.

A net tele van ellenőrizhető pletykákkal, infókkal. Hogy itt ki kapott trafik engedélyt, ott ki kapott trafik engedélyt. Rengeteg a sértődött vesztes ám még több az igazán érdekes nyertes. Senkit nem akarnék én megbántani, de örömmel venném, ha minél többen küldenétek ilyen “helyi érdekességeket”.

Addig is olvassátok, ami eddig megvan. És mivel dohányról van szó, köpni is ér!

Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!