Kapuvári mutyi

2013 április 25. | Szerző:

Egy kedves ismerősöm tájékoztatott néhány apró, ám annál fontosabb részletről Kapuvár irányából.

E szerint a korábban működő több mint 30 elárusítóhely egyike sem kapott koncessziót, olyanok sem, akik már 20 éve ezzel foglalkoznak.
Akik viszont nyertek:
– Kári-Horváthné Major Krisztina (2 hely): biztos, hogy közel lehet a tűzhöz, mert a férje 5(!) helyet kapott Győrben, de Kapuváron teljesen ismeretlen, még a nevét sem hallotta senki korábban.
– Nyerges Kornél (2 hely): ~ 21-23 éves, ő sem kapuvári, Vitnyéden lakik, és nem mellesleg a vitnyédi Fidesz egyik vezetője. Van neki kapuvári kötődése is egyébként, egy rokona élettársa a kapuvári fideszesek vezetője, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke, a kapuvári képviselő testület tagja és gazdasági bizottságának elnöke. Kóczán úrnak egyébként – úgy hírlik – egy másik, korábbi kapcsolatából származó  gyermeke is kapott koncessziót, mégpedig Csornán.
– Gulyás András Mihály (1): csornai, szintén fiatal versenyző, az ő apja (Dr. Gulyás Zoltán) a csornai Fidesz oszlopos tagja, és szintén tagja a megyei közgyűlésnek. Egyébként az ifjabb Gulyás Csornán is nyert 1 helyet, + a felesége (Nagy Judit) kettőt.

Címkék: , , ,

Kapuvári mutyi

2013 április 25. | Szerző:

Egy barátom írt, hogy aszongya: “Szeretnem felhívni figyelmét a kapuvári nyertesek nevére! Az egész Kóczán família közöttük szerepel ugyebár Kóczán Zoltán Kapuvár volt alpolgármestere, most a Megyei közgyűlés alelnöke!!!!! Sajnálatos módom olyan trafikos, aki sok-sok éve ezt a tevékenységet végezte a városban, nem nyert!!!! Hogy is van ez????”

Hát ezt kérdezem én is.

Miről szól a Trafikmutyi blog?

Nagyon úgy fest, hogy szeretve tisztelt pártunk és kormányunk újabb hűbérbirtokokat osztogat – ezúttal a nemzeti dohányboltok formájában. A törvény szerint húsz évre kapnak koncessziót a szerencsés nyertesek, és náluk, csakis náluk lehet a jövőben cigihez, szivarhoz, dohányhoz jutni.

És hogy, hogy nem az új trafikosok többsége (tényleg, ezt még össze kéne számolni) a kormányzópárthoz köthető. Polgármesterek, azok gyerekei, anyósaik, apósaik, helyi notabilitások, ismert emberek, úgynevezett celebek.

A net tele van ellenőrizhető pletykákkal, infókkal. Hogy itt ki kapott trafik engedélyt, ott ki kapott trafik engedélyt. Rengeteg a sértődött vesztes ám még több az igazán érdekes nyertes. Senkit nem akarnék én megbántani, de örömmel venném, ha minél többen küldenétek ilyen “helyi érdekességeket”.

Addig is olvassátok, ami eddig megvan. És mivel dohányról van szó, köpni is ér!

Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!