Trafikügy: nyomozást rendelt el az ügyészség

2013 június 4. | Szerző:

Valami megmozdult. Bár a dolog lényegét egyelőre nem bolygatják, úgy tűnik, a rendőrségnek is gyanús lett a trafikmutyi. A Központi Nyomozó Főügyészség országgyűlési képviselők és magánszemélyek feljelentései után, május 3-án rendelt el úgynevezett „feljelentéskiegészítést”. Ekkor vizsgálják meg, hogy történhetett-e bűncselekmény, vagy sem. Az ügyészség végül úgy találta, hogy a beszerzett adatok alapján a személyes adattal való visszaélést nem lehet kizárni, ezért hétfőn e miatt nyomozást rendelt el – adja hírül a Hír24.

Bizakodjunk.

Elszólta magát a jászapáti polgi

2013 május 27. | Szerző:

Eddig sem hittük, hogy mindez csak véletlen. Most már tudhatjuk, hogy nem az. Íme.

Trafik látvány

2013 május 21. | Szerző:

Kedves olvasóm, a vagy.hu főszerkesztője megköszönte, hogy Debrecen kapcsán két írásukat is ajánlottam. Plusz: felhívta a figyelmemet a Nagy Nemzeti Trafikos Látványtár néven indult sorozatukra, amiben az inkriminált dohányboltokról készült olvasói fotókat és a hozzájuk fűzött helyi információkat közlik. Itt olvasható.

Alcsúti-felcsúti mutyi

2013 május 21. | Szerző:

Érdekes. Jére Csaba és testvére Jére Attila 10 jogot szereztek az ország nagy városaiban, ez a listából is kiderül. A Jére testvérek alcsútdobozi illetőségűek, csakúgy, mint Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere. Az a Mészáros Lőrinc aki Orbán Viktor Jó barátja, a Puskás Akadémia elnöke, aki elhíresülten sok földet is szerzett a földbérleti pályázatokon. A Jére testvérek szoros baráti és üzleti kapcsolatot tartanak fent Mészáros Lőrinccel és testvérével Mészáros Jánossal.Korábban már 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptak Újbarok határában épült telephelyük kialakításához. Mészárosék is kb. 40 jogot szereztek a nyugati régióban.

Hová lettek a cégadatok?

2013 május 21. | Szerző:

Egy kedves olvasóm hívta fel a figyelmemet egy internetes lapra, amely Gyulay Zsolt mutyijáról ír.

Azt ugye már megírta minden lap, hogy Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. elnökének sógora is nyert koncessziós jogot a trafikpályázaton. Gyulay azt mondta, nincs benne a keze a dologban. Mondhatni ez a véletlen műve volt.
Ám az ujasz.hu talált egyezést Gyulay Zsolt és más nyertesek között is. Egy soproni és egy pesti koncesszió köthető Gyulay korábbi üzlettrásaihoz. Aztán a cégadatbázisból huss! törölték az említett adatokat.Mindenesetre érdekes.

Címkék: ,

Hosszúpályi mutyi

2013 május 21. | Szerző:

Úgy tudom, a településen 3 ember kapta meg a koncessziós jogot: Som Zsolt, Som Sándor (ők rokonságban állnak). Zsolt fideszes képviselőjelölt, illetve 2010-ig alpolgármester volt Hosszúpályiban. A harmadik személy egy hölgy, akiről bár sokat tudni, talán nem illendő ezen a helyen értekezni. Ellenben a két “úriemberről” igen.  Ők uralják a fél települést, több üzletet működtetnek, tehát egyértelmű, hogy a RÁSZORULÓ kategóriába tartoznak.

🙂

Ceglédi mutyi reloded

2013 május 15. | Szerző:

Érdekes hely lehet ez a Cegléd. A városban 19 dohányboltra adtak ki koncessziót.
Az érdekességek:
Dr. Kroó Mihály törteli(!) fogorvos, 2 trafikot nyithat Cegléden. Ő Földi László ceglédi polgármester, Fidesz választókerületi elnök és parlamenti képviselő házi fogorvosa. Mostanában jól megy a fogorvosoknak a Fideszben 🙂

Szebeni Erzsébet 3 trafikot nyithat. Ő jelenleg egy pálinka szaküzletet működtet Cegléden. A Ceglédért Független Egyesület vezetőségi tagja. Az Egyesületnek két képviselője van a 14 tagú ceglédi képviselő-testületben. Az Egyesület alelnöke, korábbi elnöke Horváth József. Az előző ciklusban ő is önkormányzati képviselő volt. Karriertörténete tipikus, a rendszerváltás előtt egyszerű sofőr volt, majd önkormányzati képviselő lett, egyik napról a másikra milliomossá vált, hasonlóan az egyesület több másik tagjához. Most a Ceglédi Vasutas Sportegyesület ügyvezető elnöke. A társadalmi elnök pedig Földi László. Az egyesület sok százmillióval gazdálkodik, lásd pl. a TAO átutalások.
Szebeni Erzsébet tehát feltehetően az Egyesület lobbierejének köszönheti a 3 trafikot.

 

Kiló a klóláb – frissítve

2013 május 15. | Szerző:

Az alábbi hirdetésre az egyik online hirdetési újságban akadtunk rá. Összesen 84 darab Nemzeti Trafikba keresnek eladót-pénztárost, egyetlen mail címről!!!! Ez több mint érdekes, nem?

Eladó-pénztárosokat keresünk

Apróhirdetés részletei

Álláshirdetés címe: Eladó-pénztárosokat keresünk
Iparág: Értékesítés, kereskedelem
Szakma: Eladó, pénztáros
Minimális iskolai végzettség: Középfokú szakmai
Idegen nyelvtudás: Nem szükséges
Nyelvtudás szintje: Nem szükséges
Munkatapasztalat: 2-5 év
Munkavégzés helye: Magyarország, Pest megye, egyéb
Jelentkezés módja: Önéletrajz emailen
Cég neve:
Közvetítő neve:
E-mail cím: office@trakk.hu

Apróhirdetés szövege

Nemzeti dohányboltokba munkatársakat keresünk

Eladó – Pénztáros

munkakörbe:

Pozíció leírás:

A munkakört betöltő személy feladata az üzletben forgalmazott termékek értékesítése, a napi forgalmazással kapcsolatos tevékenységek ellátása (árurendelés, árufeltöltés, pénztárgépkezelés, és a tevékenységhez kapcsolódó adminisztratív feladatok)

Elvárások

–  középfokú kereskedelmi végzettség,

–  minimum 3 éves kiskereskedelmi területen szerzett munkatapasztalat,

–  felhasználói szintű számítógépes ismeret,

–  megbízhatóság, önállóság, pontosság,

–  ápolt megjelenés,

–  eredményorientált munkavégzés.

A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges.

Tartós munkanélküliek jelentkezését is várjuk!

Munkavégzési helyek: Budapest (16 fő), Veszprém (4 fő), Pécs (8 fő), Székesfehérvár (8 fő), Győr(10 fő), Debrecen (6 fő), Szigetszentmiklós (2fő), Dunaharaszti (2 fő), Érd (2 fő), Dabas (2 fő), Nyíregyháza (6 fő), Sajószentpéter (2 fő), Kazincbarcika (4 fő), Miskolc (8 fő), Kiskunfélegyháza (4 fő)

A fényképes önéletrajzokat a megadott e-mail címre várjuk.

BRÉKING!!!!!

Utánanéztem ennek a trakk.hu-nak. Itt:
http://www.domain.hu/domain/domainsearch/?domain=trakk&tld=hu
Eredmény
domain:trakk.hu
domain-használó:    Szeplast Compound Kft.
domain-használó:Szeplast Compound Kft.
cím:Külterület 4.
cím:6728 Szeged

Ez azért több mint érdekes. Már, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a dohányboltokkal a kormány a kiskereskedőket szeretné helyzetbe hozni. Nem tudom, mivel kereskedik ez a SZEPLASZT (illetve, dehogynem tudom: ajtókkal, ablakokkal), de hogy nem dohány kiskereskedő cég, az tuti.

Csabrendeki mutyi

2013 május 14. | Szerző:

Jelzem, azt se tudtam, hogy ilyen nevű település létezik, de most kiderült, hogy igen.

Merthogy Könnyid István Csabrendeken nyert, apja szintén Könnyid István, KDNP-s, Pálffy István jó ismerőse, mint a következő cikkből is látszik:
http://www.vehir.hu/cikk/2012-12-07/palffy-istvan-a-kdnp-megyei-elnoke
Ő a KDNP Veszprém megyei ügyvezető igazgatója.

Címkék: , ,

Esztergomi mutyi

2013 május 14. | Szerző:

Úgy tudom, Esztergomban 16 helyből 10-et a Sóron család nyert… Valamint Csolnokon, Sárisápon és Piliscséven is nyertek koncessziót.

Egy részlet a népszava online április 24. cikkéből:
Esztergomban 16 koncessziós jogot osztottak ki, ebből 10 egy család kezében összpontosul. Információink szerint a Sóron család feje gyerekkori barátja és osztálytársa volt Hernádi Zsoltnak, a Mol elnök-vezérigazgatójának. Talán ettől nem függetlenül a család évekig Mol-kutat üzemeltetett Esztergomban, még egy hónappal ezelőtt is. Most összesen négy trafikra kapott működtetési jogot egy Sóron Tibor nevű úr, Esztergomban, Csolnokon, Piliscséven és Sárisápon egyre-egyre. Sóron Ádámnak négy trafikja lesz Esztergomban, Sóron Tibor Györgynének pedig öt boltja szintén Esztergomban.

Címkék: ,

Miről szól a Trafikmutyi blog?

Nagyon úgy fest, hogy szeretve tisztelt pártunk és kormányunk újabb hűbérbirtokokat osztogat – ezúttal a nemzeti dohányboltok formájában. A törvény szerint húsz évre kapnak koncessziót a szerencsés nyertesek, és náluk, csakis náluk lehet a jövőben cigihez, szivarhoz, dohányhoz jutni.

És hogy, hogy nem az új trafikosok többsége (tényleg, ezt még össze kéne számolni) a kormányzópárthoz köthető. Polgármesterek, azok gyerekei, anyósaik, apósaik, helyi notabilitások, ismert emberek, úgynevezett celebek.

A net tele van ellenőrizhető pletykákkal, infókkal. Hogy itt ki kapott trafik engedélyt, ott ki kapott trafik engedélyt. Rengeteg a sértődött vesztes ám még több az igazán érdekes nyertes. Senkit nem akarnék én megbántani, de örömmel venném, ha minél többen küldenétek ilyen “helyi érdekességeket”.

Addig is olvassátok, ami eddig megvan. És mivel dohányról van szó, köpni is ér!

Archívum

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!