Nagyatádi mutyi
2013 április 29. | Szerző: Kovács János
Azt beszélik Nagyatádon, hogy arrafelé is tarolt a Fidesz, a kétharmad sikeresen három harmadra tett szert. A hatból az egyik koncessziós jogot egészen véletlenül a város kormánypárti alpolgármestere, a kereskedelemmel semmilyen tapasztalattal sem rendelkező Kárpáti László kapta. A többiek sem állnak messze a párttól, Ágoston Éva testvére, Ráczné Vasné Évának pedig a férje önkormányzati képviselők, győzelmükben valószínűleg nem megváltozott munkaképesség játszott szerepet.
A maradék hármat a szomszédos városból Csurgóról származó egy érdekeltségbe tartozó testvérpár Ráskó Anna és Erzsébet, illetve a még nem pontosan tisztázott szálon hozzájuk kapcsolódó Bertalan Ferenc „nyerte”. Nem sokat lehet róluk tudni, az azonban bizonyos, hogy nagyon „ügyesen” pályáztak, Anna Nagyatádon kívül nyert még Csurgón, és Berzencén, Bertalan Ferenc szintén ezen a két helyen, Erzsébetnek pedig Barcson sikerült még két jogot megkaparintania.
Nagyatádon akárcsak az ország más városaiban a helyi kereskedők nem nyertek, még a húsz éve trafikot üzemeltető sem
Pusztaottlakai mutyi
2013 április 29. | Szerző: Kovács János
Úgy hírlik, a békés megyei Pusztaottlaka, és környéke is jó hely :-). Simonka képviselő urunk udvartartása vitte a pálmát, illetve a koncessziókat. Dragán György (cimbi), valamint Simondán Csabáné (cimbi felesége) tarolt a környéken.
Medgyesegyháza, Nagykamarás, Almáskamarás, Battonya, Lökösháza, Kevermes….. Persze lehet, hogy mindez csak szemenszedett rágalom.
Ez már azért tényleg botrány!
2013 április 26. | Szerző: Kovács János
Azt írja a hvg.hu, hogy információjuk van róla: a Fidesz választókerületi elnökei véleményezték mindenhol a trafik kérelmezők listáját.
Ha most valami nagyon csúnyát akarnék mondani, azt mondanám: Lázár János.
Dömsödi mutyi
2013 április 26. | Szerző: Kovács János
Ha tüzetesebben megvizsgáljuk Dömsöd nyertesét a nemzetidohanybolt.hu weboldalon, csodát látunk. A legutóbbi polgármester választáson a Fidesz színeiben induló Dr. Pencz Bettina háromból kettőt megnyert (HU0625 kódszám alatt). Ez több mint érdekes. Vagy már nem is az. 🙁
Győri mutyi 2.
2013 április 26. | Szerző: Kovács János
Kicsoda Kári-Horváth Péter???- teszi fel a kérdést egy kedves olvasóm. Mégpedig azért, mert:
HU0941 Győr Kári-Horváth Péter László
HU0941 Győr Kári-Horváth Péter László
HU0941 Győr Kári-Horváth Péter László
HU0941 Győr Kári-Horváth Péter László
HU0941 Győr Kári-Horváth Péter László
HU1226 Kapuvár Kári-Horváthné Major Krisztina
HU1226 Kapuvár Kári-Horváthné Major Krisztina
Aztán hozzáteszi: ő az ETO-stadion létesítményigazgatója, Tarsoly Csaba kegyeltje, aki mint jobbos offshore-lovag, a saját sajtónyilvános szállodamegnyitóján úgy mutatta be Szíjártó Pétert és Borkai Zsoltot, hogy régi barátaim, Peti és Zsolti.
Hát.. mindenesetre érdekes egybeesés.
Rakamazi mutyi
2013 április 26. | Szerző: Kovács János
Mesélik, hogy Rakamazon a 3 koncessziós jogosultságot két pályázó nyerte. Kornis Tiborné egyet, az ő fia Kornis Tibor, az önkormányzat Pénzügyi Bizottságának tagja (FIDESZ). Többek között pékségük, élelmiszer boltjuk stb. van a településen. Vadasi Viktória 2 jogosultságot nyert Rakamazon, 1 jogosultságot Kálmánházán és 1 jogosultságot Nyíregyházán. De ki az a Vadasi Viktória? Hogy nem rakamazi, az biztos.
Vámosmikolai mutyi
2013 április 26. | Szerző: Kovács János
Nos hát, úgy hallom, Vámosmikolán az a helyi vállalkozó nyert trafik jogot,akit a helyi Fidesz elnöke valamint a területileg illetékes parlamenti képviselő támogatott, akinek mellesleg CBA kisáruháza van a településen, valamint több vállalkozásban társtulajdonos, szemben a pályázó munkanélküliekkel, akiknek tulajdonképpen ki lett írva ez az egész dohány-trafik biznisz.
Győri mutyi
2013 április 26. | Szerző: Kovács János
Mesélik, hogy Győrben a polgármester úr sofőrjének családja is jól járt. Íme:
HU0941
Győr
Józsa Lászlóné
HU0941
Győr
Józsa Lászlóné
HU0941
Győr
Józsa-Gyurics Tünde
HU0941
Győr
Józsa-Gyurics Tünde
Bólyi mutyi
2013 április 26. | Szerző: Kovács János
Azt mondják, Bólyban a Fideszes Tábori Gábor már februárban közölte, hogy a helyi kereskedőkkel szemben ő lesz aki a két jogból az egyiket meg fogja kapni, ÉS ÍGY IS LETT!!!!
Hajdúszoboszlói mutyi 2.
2013 április 29. | Szerző: Kovács János
Múltkor már írtunk Hajdúszoboszlóról, de egy kedves olvasóm most újabb érdekes összefüggéseket tárt fel a dohánykereskedelem és a kormánypárt között. Bár biztos nem igaz, azért közreadnám.
Virág Judit a helyi Fidesz elnökének Kocsis Róbertnek az élettársa. A Szoboszlói Színes által közzé tett levélrészletek szerint itt is politikai döntés született. A levelet Kocsis Róbert írta Bodó Sándornak a Megyei Közgyűlés Fideszes elnökének, melyben figyelembe ajánlja Tóth Juditot, Szabó Antalnét, Kaszásné Reszegi Évát, mert aktív szerepet játszottak a Fidesz kampányában. Ebben a levélben említik a Hajdúszoboszlói milliárdosokat is Pincés Károlyt és Tóth Annamáriát, akik utóbb szintén nyertek koncessziós jogokat.